József Attila : Reménytelenül - Hangaszál
Monday, 13-May-24 14:09:27 UTCÚjhold - József Attila: Reménytelenül (official video) - YouTube
Latinovits Zoltán József Attila Reménytelenül | Versek, Idézetek, Humoros Aforizmák, Mondások | Megoldáskapu
A "nézik" megismétlése gyakorító-végérvényesítő jelentésű: a tehetetlenséget, ugyanakkor a részvétet fejezi ki. Visszautal a kezdőpontra is, ahol "az ember" "szétnéz merengve", a második szakaszra, amelyben "Én is így próbálok [... ] szétnézni". A nézésnek ez a háromosztatúsága az egyénre és a közösségre is vonatkozik. Az 1. szakasz az emberben szétnéz, a 2. -ban az én próbál szétnézni, a 3. -ban mintha e próba kudarca mutatkozna meg a hangtalan vacogásban; a semmi ágának a nézés semmije felel meg az én szempontjából, ugyanakkor egyértelműen megjelenik a csillagok "nézése". Az emberi sors kietlensége egy mindinkább átemberiesített tájban mutatkozik meg. A személytelen természet egyre személyesebbé válik. A vizes sík szomorúsága is mélyen emberi már, de ehhez képest válik szinte idillinek tetszővé, ugyanakkor végzetszerűbbé a nyárfa képe a befejeződésre utaló fejszesuhanással. József attila reménytelenül vers. Végül a csillagok már szinte értő és megértő lényként nézik a semmi ágán szenvedő lényt. A vers tere és ideje fokozatosan válik képzetessé, s a 3. szakasz ilyenfajta jelentésköre visszasugárzik a korábbiakra is.
A vers a tragikus helyzetet "szép" képek, harmonikus formai eszközök alkalmazásával fogalmazza meg. Ez a tény többféleképpen értelmezhető. Felfoghatjuk úgy is, mint a "szép embertelenség" motívumát, vagyis a tárgyi világ szépsége és az ember elidegenedettsége közti ellentétet. Tekinthetjük a rend, a rendezettség kísérőjének: a felnőtt ember felismeri a törvényt, s még ha ez a felismerés szomorú is, magának a ráébredésnek a ténye a világ egyfajta birtokbavételét jelenti. Gondolhatunk arra is, hogy a harmonikus forma a mégis bizakodó remény szavát súgja a nem remélő embernek. József attila reménytelenül verselemzés. Ez utóbbit erősíti, hogy a költeményben a földi és az égi, a parányi és a kozmikus, az élő és az élettelen, a hidegség és a melegség-otthoniasság, a magányosság és a kapcsolatteremtés, az üresség és a benépesítettség, a semmi és a mindenség mindvégig szétválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz. A vers záróképében nemcsak a semmi ágán motívuma a nyomatékos, hanem az is, hogy mintegy fázó, árva kismadárként ül ott a vallomást tevő, a végső számvetést végző, s végérvényesnek tetsző helyzetében "köréje gyűlnek szelíden / s nézik, nézik a csillagok" – azaz a kimondatlanul is érzékelhető madárképzetet folytatva: az árva szív-madár-csillagot nézi együtt érzően, de cselekvésképtelenül a madár-csillag-sereglet.