Hollywood-I Akták 67. – Rossz Nap Black Rocknál (1955) - Ectopolis Magazin
Tuesday, 14-May-24 08:56:01 UTCA Rossz nap Black Rocknál 1955. november 7-én debütált az Egyesült Államokban, és szerény költségvetéséhez képest közel háromszor annyit hozott vissza, valamint begyűjtött három Oscar-jelölést is; Sturges-t rendezőként, Tracy-t főszereplőként, Kaufman-t forgatókönyvíróként terjesztették fel az aranyszoborra. A film ráadásul igencsak pozitív fogadtatásban részesült; John O'Hara a Collier -ben például a legfontosabb és legjobb filmnek nevezte, mely valaha készült, de Bosley Crowther a The New York Times -ban is el volt ragadtatva tőle, és azt írta: " Sturges türelmes és módszeres építménye, mely kísérteties fénnyel ragyog ". Pauline Kael is egyetértett vele " a mozgókép-kidolgozás iskolapéldájának " nevezte, a Variety pedig dicsérte érzékeny társadalomkritikájáért, és azért az eltökéltségért, hogy azt egyáltalán meg merte fogalmazni. Mára egyébként a Rossz nap Black Rocknál számít például a Fehér Házban legtöbbször játszott alkotásnak is. Táti Festő Akadémia 2022.07. 14-17. – Tát Város Honlapja. Pedig műfaját tekintve meglehetősen nehéz meghatározni, hiszen egy neo-western alapokról induló noirról beszélünk, magvas szociológiai körképpel, melynek szimbolikus felhangjában ráadásul nem csupán a rassziszmusra utal, de mintegy a Joseph McCarthy szenátor által vezetett korrupt kommunista boszorkányüldözés felett is pálcát tör.
Öreg Halász Tati
Tracy le volt nyűgözve Robert Ryan alakítását látva, és azt mondta, már csak a közös munka miatt is megérte elvállalni a filmet, bár a forgatás során erőteljesen küzdött magas vérnyomásával, ráadásul, hogy ne hatalmasodjon el rajta újra az alkoholizmusa, szinte csak 7 Upot ivott, de ettől még majdnem minden nap meghívta a szobájába a színészeket egy ún. koktélórára. Az MGM bízott a filmben, leginkább Schary szavára adva, így összességében 1, 3 millió dollárt juttatott a munkálatokra, ami azért számított komoly összegnek, mert a film mindössze néhány helyszínen játszódik, statiszták nélkül. Hollywood-i akták 67. – Rossz nap Black Rocknál (1955) - Ectopolis Magazin. Igaz, Black Rockot teljes egészében felépítették a sivatagban, és a kezdő jelenethez 5500 dollárért még kölcsön is vették a Southern Pacific Railroad egyik vonatát. Sturges az elszigetelt helyszín, a forgatókönyv, a színészek miatt később azt mondta, ez a kedvence saját filmográfiájából, noha a forgatáson többször is összekapott Tracy-vel, aki szinte soha nem akart újravenni egy-egy snittet, aminek hála a rendező végül a munkálatok utolsó negyedében le is lépett, hogy elkezdje előkészíteni A skarlát kabát című filmjét.
Öreg Halász Tattoo
Végül egy nap a forgatókönyv végső vázlatával kiment a sivatagba, és háromszor az elejétől a végéig átvette a szövegét, ami állítólag olyan erős élményt nyújtott a számára, hogy igent mondott a felkérésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy közben ne merültek volna fel kétségei. Öreg halász tattoo. A másik – háromszoros Oscar-díjas – mellékszereplővel, Walter Brennannel például gyökeresen eltérő politikai nézetei miatt olyannyira nem jöttek ki, hogy kizárólag másokon keresztül álltak szóba egymással, Tracy pedig közvetlenül a forgatás megkezdése előtt még egyszer megpróbált kihátrálni a filmből. Don Schary figyelmeztette rá, hogy vélhetően az MGM komoly pert akaszt majd a nyakába, és utolsó centig visszafizettetik majd vele az addig a színészre költött nagyjából 430 ezer dollárt, így Tracy végül a mostoha forgatási körülmények (sivatag, és állandó 35-37 fokos hőmérséklet) ellenére megemberelte magát és maradt. A filmre egyébként parádés szereplőgárda gyűlt össze. Ott volt Tracy mellett a már említett Brennan, valamint a szintén Oscar-díjas Dean Jagger, illetve a később ugyancsak díjazásban részesült Lee Marvin és Ernest Borgnine is.
Az 1950-es évek nem feltétlenül a filmművészeti innovációról szóltak még akkor sem, ha az 1951-es Quo Vadis hatására feléledt a némafilmes korszakban népszerűnek számító kosztümös-szandálos filmek divatja, és hála John Huston 1950-es Aszfaltdzsungelének, és a film noir újraértelmezésének, a bűnügyi filmek továbbra is tartották piaci pozíciójukat, a vígjátékok pedig töretlen népszerűségnek örvendtek, ám meglehetősen ritkán ütötték fel a fejüket olyan egyedi kezdeményezések, mint az 1955-ös év egyik sikermozija, benne a kor, és a közeljövő legnagyobb sztárjaival. John Sturges Menekülés Fort Bravóból című filmje William Holden főszerepe ellenére sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és bár a negatív kritikák Sturges munkáját jobbára dicsérték – inkább a forgatókönyvíró Frank Fentont szapulták – és a film alig-alig teljesítette túl a büdzséjét, a rendező úgy érezte, egy időre elege lett a westernfilmekből, és jó néhány évre szakított a műfajjal. Végérvényesen maga mögött hagyni mégsem tudta, amiből az 1950-es évek egyik legüdébb műfaji hibridje sarjadt.