Tóth Árpád Körúti Hajnal Vers
Wednesday, 15-May-24 14:31:25 UTCIlyen ebben a költeményben: "a színek víg pacsirtái zengtek"; "lila dal". Tóth Árpád: Körúti hajnal Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja. Tóth árpád körúti hajnal elemzés. Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a szinek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek. Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére… Kép forrása: Pixabay
- Tóth árpád körúti hajnal elemzés
- Tóth árpád körúti hajnal szóképek
- Tóth árpád körúti hajnal verselemzés
Tóth Árpád Körúti Hajnal Elemzés
Írd meg kommentbe! The post Tóth Árpád: Körúti hajnal appeared first on. Tovább: Tóth Árpád: Körúti hajnal Még több vers
Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja. Tóth árpád körúti hajnal verselemzés. Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a szinek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek. Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére...
Tóth Árpád Körúti Hajnal Szóképek
Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja. Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a szinek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek. Tóth Árpád: Körúti hajnal (elemzés) – Oldal 2 a 3-ből – Jegyzetek. Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére... 1923.
Szerkezete a város ébredésének mozzanatai alapján szerveződik. Három szerkezeti egységre tagolható. Az 1. egység (1. versszak) még majdnem az éjszakáé, témája a szürkeség, egy átmeneti állapot, hangulata riasztó, kísérteties. Az alvó, kihalt város képe, színtelensége rossz, kellemetlen érzést kelt. Tóth árpád körúti hajnal szóképek. Minden jelző, hasonlat és metafora azt sugallja, hogy a költő a közömbösség, az elidegenedés képzetét kapcsolja a szürkeséghez. Például a boltok üveges szemeikkel olyan mozdulatlanok és dermedtek, mint a halottak, az utca "vad kővidék", s még a vicék (segédházmesterek) is ártó, gonosz démonoknak tűnnek és félelmet, kedvetlenséget, rossz érzést keltenek. Komor, szürke, szennyes a város. A 2. egység (2-4. versszak) a hajnal történéseinek leírása, melyet a fény hirtelen megjelenése nyit meg: "egyszerre" elönt mindent a fény s hirtelen megváltozik az utca képe. Életre kel a szürke világ, a fény-árnyék ellentéte, játéka során megjelennek fokozatosan a színek. Az addigi nyomasztó hangulat eltűnik, ünnepivé varázsolja a hajnal a várost.
Tóth Árpád Körúti Hajnal Verselemzés
Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja. KÖRÚTI HAJNAL - Tóth Árpád - Érettségi.com. Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a szinek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek. Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére… 1923.
A vers a nagyvárosi táj ébredésének három mozzanatát rajzolja meg: a még derengő, színtelen szürkeséget (1. vsz. ), a felkelő nap első fényének varázsos bűvöletét (2–4. ), majd a nappali élet józan valóságát (5. ). Az első versszak a napkelte előtti pillanatokban rögzíti a pesti utcát dermedt, sötét, riasztó képekkel. Tóth Árpád: Körúti hajnal. A megszemélyesített hajnal "vak", "szennyes" és "szürke", s ebben a nyomasztó környezetben az álmos vicék (segédházmesterek) sem tűnnek hétköznapi embereknek, olyanok, mint a mesék rosszindulatú, gonoszkodó szellemei. Váratlanul, hirtelen változik meg az utca képe s vele a költő érzelmi világa is: a nap első sugarai színpompával ragyogják be a "vad kővidéket". A Végtelen Fény néhány perces csodája ünnepi hangulattal tölti meg a lelket, amely most a hétköznapok egyhangúsága fölé emelkedik. Az érzelmileg telített strófákban a tárgyak átlényegülnek, zengenek a fénytől. Földi hang sem zavarja meg ezt az áhítatot: boldog önkívületben "bűvölten állt az utca". Ez a mámoros boldogság hat vissza a költőre, aki érzékeli a csodát: látja és hallja a színek és hangok összeolvadó zenéjét.